A július 16-i első napon egy 95,7 km hosszú, két nehéz hegyet valamint a végén egy hegyi befutót tartalmazó szakasz várt a srácokra Mittenwald és Weerberg között. Következzen az első nap beszámolója.
Igazán szép napra virradt, ma megkezdődött a küzdelem a hegyekkel és saját magunkkal.
A reggeli korai kelésnél még csak 5 fokot mutatott a hőmérő higanyszála, de szerencsére a 10 órás rajtnál már 20 fok körüli ideális bringás idő várt minket.
A rajtnál is látszódott a profi szervezés, a beállás nagyon gyorsan lezajlott, nem volt tülekedés és korláton bringaátemelős huszárok, mindenki tudta, hogy hol a helye. (ez egyébként a verseny közben is látszódott, mindenki nagyon türelmes és figyelmes a másikkal.)
Az első napi startnál még két szektorból (A és B) rajtoltatták a versenyzőket. Az ”A”-ból a licenszes versenyzők, míg a többiek a „”B”-ből indulhattak útnak akár csak mi, a szektor legvégéről a Costa Ricai csapat társaságában.
Pontban 10 órakor felcsendült az AC/DC örökbecsű slágere a Highway to Hell, ami egyben volt vérpezsdítő és elgondolkodtató is, hogy mire is vállalkoztunk.
A Mittenwaldból kivezető kis kanyargós út mellett igazán hangulatos volt, hogy végig álltak a helyiek, akik bíztattak minket, de ennek hamar vége lett, mert megkezdtük az első emelkedőt a Hochalmsattel-t. Nem kezdtünk be nagyon és be is vált ez a taktika, mert sokan már itt kipukkadtak. A csúcsra felérve a hegy másik oldalán egy nagyon durva csúszós lefelé várt minket, szedte is az áldozatokat szépen. Volt olyan, akit már itt el is vitt a mentő egy kulcscsonttöréssel (egy fóliában fekvő srác volt).
A lefelék tele voltak hajtűkanyarokkal, amik sok helyen nem voltak biztosítva, legalábbis nem minden helyen álltak (ami érthető is). Figyelni kellett, mert egy kis hiba és zuhant az ember a szakadékba.
Összesen csak két frissítő pont volt a mai közel 100 km-en - mindkettő a völgyben – de ott aztán volt minden mi szem szájnak ingere: Alma, banán, dinnye, energiaszelet, energiaital, diós kalács, citrom és még sorolhatnám, úgyhogy akkor sem maradtunk volna éhen, ha nincs nálunk semmi. (de volt :D)
A lefeléken pokolian kellett figyelni, mert hullottak ki a zsebekből a cuccok és így könnyen el lehetett hagyni a fontos felszereléseket, ha valaki nem figyelt. A bringára is ügyelni kellett, mert a sziklás részeken könnyen felüthettük volna a felnit. Szerencsére ezt a szakaszt minden nagyobb zűr nélkül megúsztuk (a célban már 30 fokos meleg várt minket). 95 km helyett 100 lett a vége, ami igen csak megtréfált, ugyanis hegyi befutóval végződött a szakasz, így a vége elég kemény volt, de beértünk és klassz érzés volt egy ilyen szintű verseny első etapját végigcsinálni, különösen, hogy akkora hegyeken tekertünk, amiket otthon nem láthatunk :)
A szállásunk este Wattensben volt (alig 8 kilométerre a befutótól), ahonnan egy kis szusszanás után visszamentünk Weerbergbe , ahol a tegnapi naphoz képest a pasta party, kb egy órás sorban állással kezdődött, úgyhogy, ha erre lehet számítani esténként akkor meggondolandó, hogy érdemes-e ott sorban állni, vagy inkább pihenünk. Visszatérve a szállásra még átnéztük a technikát és lelkiekben már a holnapi szakaszra készülünk.
Az első napot így zártuk:
(napi helyezés, csapatnév, versenyző, napi idő, átlag km/h, összetett idő/helyezés)
Első napi mért adatok:
Össztáv: 100,31km (95 km helyett)
Átlagsebesség: 17,2 km/h
Max sebesség: 60,4 km/h
Szintkülönbség: 2303m
Mászás összesen: 44,1 km
Lefelé összesen: 32 km
Legmeredekebb fölfelé: 15%
Legmeredekebb lefelé: 23%
Legmagasabb pont: 1816m
További képek a szakaszról:
A második nap beszámolója ma, az esti órákban várható. Addig is a 3. nap eseményeiről a friss információk az IronHorseBlog twitter oldalán elérhetőek.
