A július 19-i Brixen és San Vigilio közötti 70,85 km-es szakasz beszámolója következik:
Szerencsére úgy néz ki, hogy a tegnapi racsnis történetet sikerült megoldani mára. Túl vagyok a nagy generálon, ami azt jelenti, hogy a kicseréltem az elkopott fékbetéteket, a hátsó váltó bowdent, letisztítottam a láncot és persze végigcsináltam a mindennapi átnézést.
Kedden a verseny negyedik napján igazi bringás időre ébredtünk. Ma volt az első nap, hogy nem költözünk másik szállásra, így valamivel könnyebben indult a nap. A verseny két hullámvasutas etapja közül teljesíttettük ma az elsőt, mely egyben a legtöbb szintet is tartalmazta és talán az eddigi legkeményebb szakasz volt számunkra.
A rajt Brixen óvárosából indult a változatosság kedvéért egy hosszú fölfelével. Az eddigi szakaszokhoz és az itiner szerinti tervezett két itatóponthoz képest beiktattak egy plusz megállót is, aminek igazán örültünk a 2és fél órás kistányéros tekerés után. Ez után következett az első lejtős rész.
A lefelét úgy lehet elképzelni, mint a forma1-ben mikor vizes az aszfalt és az ideális ív szárad. Ezen ez íven lehet szépen haladni, de ha elhagyod, akkor azonnal csúszkálsz. Na, itt is ez volt, csak itt a sóderes lefelén volt egy kb. 10cm-es sáv ahol nincs kavics, mert már lehordták. Ezen lehetett jönni lefelé 40-50-el néha többel is, de ha lecsúszol, akkor baromi nehéz megfogni a bringát.Így kezdtük a lefelét az első hegyről. Szerencsére ma már tudtam hasítani nem pörgött a pedál, szépen ment a racsni.
A hullámvasút rész középen kimondottan jó volt, nem erre számítottam, de tetszett. A második nagy mászás már durva volt ott sajnos kellett tolni, de megint csak tömegesen, vagyis nem mi bénáztunk. Egyszerűen azt már nem lehet kitekerni, senki nem is próbálkozott a fél tégla nagyságú sáros kövek között. A séta jobban megviselt, mint az előtte lévő tekerés, de ezen is túltettük magunkat. A lefelé az tréfás volt innen -29% néha 2m-es letörésekkel , már-már DH-s jelleggel. Egyszer majdnem átfordultam előre, nem tudom hogyan hoztam vissza, de visszabillentem hátra szerencsére. A beton szerpentinen már jobb volt a helyzet, itt bepótoltam a tegnap elmulasztott száguldást is. 70 feletti tempóval ereszkedtünk sáros zajos montival és közben leszedtünk egy két helyi országútist is persze elengedtek, de nem semmi volt. :)
A befutó, a csak a „Dolomitok hercegnőjeként” emlegetett San Vigilioban volt, egy igazi síparadicsomban, melyet erre a napra a bringások vettek birtokukba. Apukám megint a cél előtt várt minket a lobogó magyar zászlóval, erre megint ott volt a gombóc a torkomban, egy kicsit meg is könnyeztem , persze a szemüveg alatt, nem látta senki. :)
Beérkezés után magunkhoz vettünk egy kis tésztát (fő a változatosság), aztán a tegnapi bringamosás egy órás sorban állásához képest mindössze 15 perc alatt végeztünk (látszott, hogy nem volt nagyon nagy sár). Aztán irány haza, a pasta party ki is maradt, mert elég messze van a szállás, nem érte volna meg visszamenni a tésztáért. Este még a szokásos átnézés és szerviz és készülünk a holnapra. Olvassuk a kommenteket, amikor tudjuk. Köszönjük a szurkolást, nagyon jól esik és sok erőt ad.
Így zártuk a negyedik napot:
(napi helyezés, csapatnév, versenyző, napi idő, átlag km/h, összetett idő/helyezés)
További képek a szakaszról:
Az 5. szakaszról is sikeresen beértek a srácok. A beszámoló hamarosan olvasható lesz a blogon. A legfrissebb információkat az aktuális szakaszokról az IronHorseBlog twitter oldalán lehet nyomon követni.
