A 2011-es TransAlp Challenge július 23-i utolsó szakaszának (Trento – Riva del Garda 75,77 km) beszámolója következik:
A verseny utolsó napján is esős reggelre ébredtünk akkor még nem tűnt úgy, hogy délutánra jó időnk lesz. Az utolsó szinttérkép alapján a mai szakasz egy könnyebb etapnak ígérkezett, de nem az volt.
Aszfalton indultunk el fölfelé, ahol volt egy tömeges bukás, amibe sajnos belekeveredtem, de szerencsésen megúsztam. Ezután egynyomsávos erdei útként folytatódott a mászás, ami nagyon nehézkes volt a vizes gyökereken és köveken. 20km megtétele után lefelé menet az éjszakai szálláshelyünk mellett suhantunk el, ahol kísérőink lelkesen bíztattak; Ferit legfőképpen a „Megvan a grillcsirke” mondat motiválta a továbbiakban.
Az első hegy megmászása után már fokozatosan kisebb hegyeket kellett megmászni, míg a lefelék egyre technikásabbak voltak. Némelyikük hasonlított egy-egy kemény DH pályához. Beérve egy kis macskaköves burkolatú faluba egy lány nekicsúszott egy terelőszigetnek, amivel az ő versenyének sajnos ott vége is volt, de ezzel még nem ért véget a balesetek sorozata.
Sajnos 20 km-rel a befutó előtt az utolsó lefelén megint egy keresztbefordított krosszmotor és a már összegyűlt mezőny egy része fogadott. Az egyik durva lefelén egy elég komoly baleset történt, megint a helikopter mentette ki a sérültet. Kb. 20-25 percet állt a mezőny és amikor elengedtek minket hatalmas vértócsa, kötszer, infúziós tasak, szike stb. látványa ismét megalapozta a hangulatot. Innen mindössze egy kilométer volt már csak a „biztonságos” részig. Reméljük semmi komoly maradandó sérülést nem szenvedett el a versenyző társunk, sajnos nem tudunk róla semmi infót.
Mivel a mezőny összetorlódott, az utolsó 20 km-t egy hatalmas bolyban tettük meg 30-35 km/h-s tempóval váltott vezetéssel egészen a célig, így tömeges befutó volt. A célkapun való áthaladás közben eltört a mécses, megkönnyeztem, leírhatatlan érzés volt nyolc ilyen kemény nap után megérkezni és teljesíteni. Egyik szemem sírt, másik nevetett. Sírt, mert vége van és nevet, mert sikerült teljesíteni, amit szerettünk volna. Örök élmény marad, ezt sosem fogjuk elfelejteni. A beérkezés után nyakunkba akasztották a teljesítésért járó érmet és átvehettük a FINISHER mezt! Ez a legszebb és egyben legdrágább mezem. Ettől szebb talán csak a 2012-es lehet!
Elsősorban köszönet Ferinek, a csapattársamnak, aki hősiesen állta szó szerint a sarat! Továbbá köszönjük a segítőinknek: barátnőmnek - Encsinek, apukámnak - Zolinak, Feri feleségének - Erikának és az otthonról lelkesítő családtagoknak és barátoknak a támogatást és szurkolást, nélkülük biztos nem tudtuk volna végigcsinálni. Nem utolsó sorban köszönjük szponzorainknak a támogatást: Lufthansa Technik Budapest | | BikeFun Kft | | High5 | | Mountex. Személyesen külön köszönet Mikusznak (A Merida MaratonTeam csapatvezetőjének) és TT-nek (csapatunk edzőjének). Köszönjük Bencének a blog szerkesztését, aki nélkül nem tudtatok volna minket nyomon kísérni. Néhány nap pihenés után jelentkezünk egy beszámolóval, kimaradt képekkel.
Remélem veletek jövőre ugyanitt!
Így zártuk a nyolcadik napot:
(napi helyezés, csapatnév, versenyző, napi idő, átlag km/h, összetett idő/helyezés)
Nyolcadik napi mért adatok:
Össztáv: 79,7 km
Átlagsebesség: 16,5 km/h
Max. sebesség: 51,4 km/h
Szintkülönbség: 1987 m
Mászás összesen: 27,3 km
Lefelé összesen: 35,7 km
Legmeredekebb lefelé: -21%
Legmeredekebb fölfelé: 45% (tolás)
Legmagasabb pont: 1063 m
További képek a szakaszról:
Köszönjük! Szép volt Srácok! Jöhet a pihenés:
