A július 18-i harmadik napon a Mayrhofen és Brixen közötti 94 km hosszú szakasz várt a TransAlp mezőnyére. Következzen a 3. nap beszámolója, ahogyan a versenyzők látták.( A technika ördöge miatt csak két kép érkezett a srácoktól a mai szakaszról, ezért illusztrálásképpen a TransAlp fotósai által készített hivatalos fotókból is válogattunk.)
A tegnap esti/éjszakai szakadó eső után a mai nap sem indult jobban. A szállásunkat körbevevő tegnap még csodaszép hegyek ma reggelre elég zordan festettek, ködbe és felhőkbe burkolózva ráadásul egy-két csúcs havas is lett az éjszaka. 1500 méteren mindössze 7 fok volt, ami nem volt túl biztató, ha a mai 2300 méteres csúcsra gondoltunk. Lent a városban már néhány fokkal melegebb volt, de itt is ömlött az eső, így nem is siettünk nagyon a rajhoz, nehogy nagyon elázzunk.
Reggel persze jött a dilemma mit is vegyünk fel, reggel bekapcsoltuk a tv-t és épp az időjárást mutatták…hát, ezt jobb lett volna, ha nem látjuk. Végül, az Icebreaker aláöltözetet, mezt, rövidnadrágot, kar- és lábmelegítőt, szélmellényt és esőkabátot vettünk fel. Előtte persze a reggeli „szertartás” keretében bekentük magunkat mindenféle csodaszerrel, ezek közül most a Born Protect Extra krémjének vettük legnagyobb hasznát, ami kifejezetten szél és víz elleni védelemre van.
A mai szakasz „mindössze” egy 30 km-es mászásból és 60 km gurulásból állt. A rajt előtt, amíg csak lehetett egy erkély alatt álltunk, aztán a rajt után egyből megkezdődött a 30 km hosszú mászás, a Pfitscherjoc-ra amit úgy is neveznek, hogy az ”Alpok pokla”, most már tudjuk, hogy miért. Szépen haladtunk fölfelé, tudtuk, hogy nagyon hosszú lesz ezért igyekeztünk beosztani az erőnket.
A csúcsot békésen legelésző és alvó „gyapjas” tehénkék mellett közelítettük meg, ahol 0 fok volt és igen intenzíven havazott. A csúcstól kb. 5 km-re volt az első frissítő, ami máskor jól is esik, de nem most. Szétázva, zuhogó hóban, így mindössze csak 1-2 percet töltöttünk itt, de még így is óriási erőfeszítés volt visszaülni a biciklire és megmászni az utolsó néhány kilométert. A hideg nem csak érezhető, hanem látható is volt, lehelet, és egyéb párolgás formájában. Míg mi Ferivel igyekeztünk a lehető legrövidebb időt eltölteni a hidegben, addig néhányan megálltak, levetkőztek, csavargatták a vizes, izzadt ruháikat, míg mások hógolyóztak.
Az első frissítő után jött az igazi hidegzuhany, amikor szembesültünk vele, hogy közel 3órás mászás után a szakadó hóban itt most cipelés következik. A terepviszonyok olyanok voltak, hogy ott a legprofibbaknak is a vállukra kellett venni a bringát. Úgy kell elképzelni mintha télen valaki felcipelné a bringát a Rám-szakadékban de itt nincs korlát meg lánc, itt egyvalamibe lehet kapaszkodni és az nem más mint a bringa. Itt nagyon lassan teltek a percek, a cipőnk persze beázott, ahogy kell a 2-3 fokos hegyi patakban pedig már a sírás kerülgetett nyakamban a bringával, de mégis tetszett. Valami fura megmagyarázhatatlan dolog ez, de ott ez az érzés fogott el, hogy ez sem zavar; nehogy már ne menjünk fel!
Lefelé sem unatkoztunk: Havas eső, hideg szél. Erre mondjuk számítottunk is, de amire nem, hogy megakad a racsnim, vagyis hátrafelé nem racsnizik, csak hajtani lehet, illetve folyamatosan kell is különben beejti a láncot a gumi és a váz közé. Hiába próbáltam bármit, semmi sem segített.
A megoldás az volt, hogy tekerni kellett mindig. Na, ez lefelé azért nem egyszerű, a többiek mentek mellettem 60-70-el én meg 50-el behúzott fékkel tekerek, mert 50 fölött már nem bírtam a láncot feszíteni, mert megint beesett volna, vagyis fékezni kellett végig és tartani az 50-es tempót. Képzeljétek el, hogy lefelé behúzott fékkel mentek és tekertek; senki nem értette mit csinálok :).
A lényeg, hogy ki tudtam vele így jönni a szakaszról. A vége felé még a Ferinek elszállt a hátsó fékje, így a 2 dolog miatt sok helyezést buktunk, de most valahogy nem bosszankodtunk emiatt, mert lehetett volna rosszabb is.
A befutó Brixen óvárosának macskaköves terén volt, ez volt az első városi befutó, sok lelkes szurkolóval és kevés bringamosóval, vagyis inkább sok sáros bringával, így még azok is beálltak, akik amúgy ezt a műveletet általában kihagyják. Még a helyi autószerviz is besegített, hogy gyorsabban haladjunk, de így is kb. egy órát álltunk sorba. Brixentől néhány kilométerre, Fortezzába mentünk, ahol az elkövetkező két éjszakát egy jópofa erődhöz hasonlító szállodában töltjük. Némi felfrissülés után visszamentünk a pasta partyra, melynek helyszíne a befutó volt és természetesen szokás szerint paradicsomos tésztát kaptunk. Vacsora utánra pedig mi is maradhatna más, mint a bringa rendbe tétele.
A holnap sem lesz egyszerű, mert annyit nem fog száradni, hogy ne legyen sár. Reméljük azért esni nem fog. Holnap lesz a legnagyobb szintkülönbségű szakasz, reméljük, ki tudjuk magunkat pihenni.
Így zártuk a harmadik napot:
(napi helyezés, csapatnév, versenyző, napi idő, átlag km/h, összetett idő/helyezés)
Harmadik napi mért adatok:
Össztáv: 97,3 km
Átlagsebesség: 16,5 km/h
Max. sebesség: 60 km/h
Szintkülönbség: 2100 m
Mászás összesen: 32 km
Lefelé összesen: 48 km
Legmeredekebb lefelé: 20%
Legmagasabb pont: 2230 m
További képek a szakaszról:
A legfrissebb információkat az aktuális szakaszokról az IronHorseBlog twitter oldalán lehet nyomon követni.
